Utálom a vasárnapot……

2007 május 20. | Szerző: Twisk |

 Vasárnap az a nap, amikor a páromtól haza kell jönnöm. Az este szörnyű itthon, nem találom a helyemet, mindenbe belefogok, mindent abbahagyok. És szívem szerint venném a cipőm és fordulnék vissza, Hozzá. De nem lehet, mert holnap munka van. És egész héten munka van. Tehát megint ki kell okoskodnom, hogy mikor lehetek megint vele.
Ha most megkérdezné tőlem egy Jótündér, hogy mit szeretnék, azt kérném, hogy élhessünk együtt és ne kelljen utálnom a vasárnapot. Már reggel avval ébredek, hogy: “na, ma van az utolsó nap amikor együtt vagyunk.” Aztán így tellik az egész nap. Már annyiszor megfogadtam, hogy nem hagyom elveszni ezeket a perceket sem….. De sosem sikerül. És mire eljön a délután, az indulás ideje, már sírni tudnék. Aztán hiába itthonról a skype, már nem érzem az illatát, nem hallom a hangját. Mérhetetlenül hiányzik. Akkor is, ha tudom, hogy van. Nekem van. És látni fogom megint. De ezt csak az eszem mondja. A szívem meg azt mondja, hogy vele akarok lenni. Minden percben. Nappal és éjjel, reggel és este. Mert azt még el tudom fogadni, hogy nappal dolgozunk mindketten. Meg ugye, erre van a telefon. De az esték nélküle….. Komolyan mondom, direkt hamar lefekszem aludni, hogy hamarabb éegyen reggel és hamarabb teljen az a buta éjszaka, amikor nem bújhatok hozzá és nem szívhatom be a bőre illatát.

Amikor azt hittem, hogy sosem mászom ki a házasságomból és sosem lehetek boldog, találtam megoldást. De vajon erre van-e?
Kell lennie….. Mindenre van megoldás. Nem tudom mi lesz, de egyszer csak rehabilitálhatom ezt a szegény vasárnapot. 🙂