Tegnap este az iwiwen megtaláltam a gyerekkori barátnőmet. 7 évig ült mellettem a padban. Azért csak addig, mert ha jól emlékszem másodikban jött hozzánk. Volt telefonszáma, nosza iziben felhívtam. Emlékezett rám. Vajon miért? De ettől az egésztől olyan ambivalens érzésem lett. Pár szót, pár üzit váltottunk, de abból csak annyi derült ki, h. neki is kijutott a jóból. Egyedül neveli a fiait, a férje már másik családban él másik gyerekkel. Pedig szép nő….. még mindig szép. Miért nem oltják a pasikat hülyeség ellen? Vagy tényleg ennyire lényegtelen a szépség? De ő okos is meg kedves is… és mégsem elég jó? Ha jól érzem szenved és nem kicsit. Na igen. Itt a nagy kérdés. Hogy merjen-e még bízni az ember lánya. És ha igen, akkor kiben és mennyire? Mondjuk lehet egy új élet erejéig? Vagy ha nem a válasz, akkor mi lesz a következő mondjuk 30 évben? Nem gondolom, h. csak pasival lehet teljes az élet, de szerintem a boldogság mindenkinek alanyi jogon jár. És igenis kell, h. szeressenek, rajongjanak, fontos legyek. És innen egyből a párom exe jutott az eszembe. Ő lelépett, mert nem volt boldog. De most vajon az? Mi számít rajongásnak? Egy kocsi karácsonyra? Vagy egy “nagyon hiányzol” sms? Lassan olyan leszek, mint a nóta: “én kérdezek, amíg szétesek….”. Mert kérdésem az van kismillió. Válaszom annál kevesebb. Mert mi is a boldogság? Édesapám egykor azt mondta, h. ha van mit enni, van kit ölelni, az már a boldogság. A párom exének van mit enni, és van kit ölelni. De vajon kimondhatja, h. boldog? Van saját lakásom, van mit ennem, ölelek és ölelnek, mégsem vagyok felhőtlen. Az rendben, h. az ember egy elégedetlen lény. A Tesóm szokta mindig azt mondani: nézd meg hol tartottál egy éve és nézd meg hol tartassz most! Miért vagy elégedetlen? Talán azért, mert jobban szeretném ha mindenki boldog lenne körülöttem. A lányom talán az. De a fiam? Önmagát zárta a magány feneketlen börtönébe és kidobta a kulcsot az ablakon. Sosem fog kijönni onnan. Mi lesz a sorsa? Az én dolgom? Vagy az övé? Nem a tulajdonom. Én csak az íj vagyok, ő a nyílvessző. Repülnie neki kell. De fog-e valaha is repülni? Van-e számára segítség? Kérdések kérdések hátán. De ha már a boldogságnál tartunk. Szombaton tényleg boldog voltam. Lehet ezt önzésnek nevezni, de néha nagyon jó csak ketten lenni gyerekek nélkül. Nagyon szeretem mindet. Az enyémeket is, a pároméit is. De néha kell csak ketten lenni, csak a másikra figyelni. Ez erőt ad egy egész hétre. Erőt a mindennapokhoz, a piti csatározásokhoz, mert tudom, szeretnek. És szeretek. Asszem mára nincs több kérdésem.:)