2020 január 21. | Szerző: Twisk |

Idő…..

Idő múlik, gumi nyúlik. Nem vicces, de igaz. A napok úgy peregnek el, mint a pattogatott kukorica. Hajnalon kelés, aztán hajrá. Nem. Nem fogom leírni, hogy nehéz.  Nem, nem fogom leírni, hogy elegem van. Elegem van abból, hogy mindig, mindent nekem kell megoldani.  Ugyanakkor baromi jó érzés, hogy szükség van rám. Hogy fontos vagyok.  Tudom, ez ambivalens dolog. Az emberek egy része fél a felelősségtől. Én szeretem a felelősséget.  Szegény felelősség…… Mit tehet bármiről is? Hamarosan….. Nagyon közel az idő, amikor újra döntést kell hoznom. Akarom, vállalom tovább? Érdekes érzés. Ma igen. Holnap talán nem. Aztán újra igen. Billeg a mérleg nyelve. Libikóka.  Lehet, szabad kimondani/leírni, hogy nem tudom? Elveszíti a hitelét egy bizonytalan vezető?  Pusztán azért,  mert ember? Ó. Most jutott az eszembe. Erről még nem is meséltem. Fogok. Ígérem.